15 évesen ítélték életfogytiglanra: 83 évesen szabadult! Bámulatos, hogy mi lepte meg a legjobban a megváltozott világban

Joseph Ligon februárban, közel hetven év után szabadult ki a pennsylvaniai fegyházból. A most 83 esztendős férfit még 1953-ban ítélték életfogytiglani börtönre, amikor 15 éves volt.

Hirdetés

Egy két halálos áldozattal járó rablásban vett részt, másik öt tizenévessel együtt.  Akkor azt mondta, hogy bár részt vett a rablásban, de nem volt köze a két ember halálához, őbelőle csak bűnbakot csináltak, mert másik városból származott. Az írástudatlan fiú a börtönben tanult meg írni és olvasni, és gondnokként tevékenykedett. Szabadidejében pedig bokszolt. A külvilággal nagyjából csak annyi kapcsolata volt a 68 év alatt, amelyet a cellájában töltött, hogy egy kis tv-n híradót nézett.

Egész életében nyilvánvaló volt számára, hogy a rácsok mögött fog meghalni. A reménysugarat a Legfelsőbb Bíróság 2012-es döntése jelentette, melynek értelmében a fiatalkorúakra életfogytiglani büntetést kiszabni kegyetlen és alkotmányellenes gyakorlat.

Hirdetés

Négy évvel később új ítéletre vált jogosulttá, kerek félévszázadnyi szabadságvesztést ajánlottak neki, azonnali feltételes szabadlábra helyezés mellett. Ezt az ajánlatot azonban visszautasította, mert azt mondta, hogy teljesen szabad akar lenni, nem csupán feltételesen!

A következő évben ismét felajánlották neki a feltételes szabadlábra helyezést, és sokan győzködték, hogy fogadja el. Végül ismét visszautasította a lehetőséget.

Hirdetés

A végleges megoldást az jelentette, amikor 2020 novemberében a bíróság elrendelte a szabadon bocsátását, így a férfi végül idén februárban szabadulhatott.

Hirdetés

Szabadulása után megkérdezték, hogyan érzi magát. Azt mondja, jók a túlélési esélyei a külvilágban, viszont rengeteg változás történt, amelyeket még meg kell szoknia, egyelőre csak kapkodja a fejét. Philadelphiában nőt fel, de az azóta épült magas épületeket még mindig csak bámulva nézi!

A legjobban mégis az lepte meg, hogy az Alcatraz néven ismert börtön, ahol korai börtönéveiben raboskodott, ma már csak múzeum. Efelett képtelen volt napirendre térni!

Hirdetés

Óriásit fordult vele a világ, de mégis jó dolog, hogy így, élete alkonyán végre megtapasztalhatta a szabadságot, amire nem is számított! Ma már senkire nem jelent veszélyt…

Neked mi a véleményed?

Hirdetés