Fenséges húsgombóc sajtszósszal megbolondítva: elég csak kisütni és már rá is vetheti magát a család

A húsgombócok nagy rajongójaként szeretek újabb és újabb recepteket kipróbálni, amelyekben húsgombóc is található. Ez az egyik személyes kedvencem. Olyan finom, mint az álom:

Hirdetés

Az alábbiakra lesz szükségünk egy nagyobb család számára (ha kisebb létszámú a család, arányosan csökkenthetők a számok!!):

  • 7 krumpli,
  • 1 kg darált marhahús,
  • 2 hagyma,
  • 2 gerezd fokhagyma,
  • 2 k.k. felaprított zöldpetrezselyem,
  • 30 dkg mozzarella sajt
  • só, bors, pirospaprika ahogy jól esik

A Besamel mártás hozzávalói egy nagyobb család számára (ha kisebb létszámú a család, arányosan itt is csökkenthetők a számok!!):

  • 2 liter tej,
  • 8 kanál liszt,
  • 10 kanál vaj,
  • 4 teáskanál só,
  • 1 k.k. szerecsendió.

És akkor kezdődjön a “mágia”! Így készítjük el a csodás fogást:

Mártás elkészítése:

Egy edényben felfőzzük a tejet, míg egy másikban megolvasztjuk a vajat, és hozzá adagoljuk a lisztet. Kavargatjuk megállás nélkül! Végül egy egységes, napsárga színű masszává áll össze. Folyamatos kavargatás mellett lassú tempóban hozzáöntjük a felmelegített tejet. Pár percig minimum fokozaton forrjon, de közben kavarjuk tovább. A szerecsendiót és a sót ezután adhatjuk hozzá.

Hirdetés

Húsgombócok elkészítése:

Természetesen a darált hús lesz az alapja, amibe először a felaprózott petrezselyemzöldet, hagymát és fokhagymát adjuk hozzá, majd következnek az ízlés szerinti fűszerek. Végül gombócformákat készítünk a masszából.

Krumpli elkészítése és a fogás sütésre való előkészítése:

Megpucoljuk a krumplit, sós vízben főzzük, míg félig meg nem fő. Mielőtt karikákra vágnánk, hűlni hagyjuk.

A sütésre az alábbi elrendezéssel készítjük elő a fogást: egy jénai (hőálló) tál alját és oldalát krumpli szeletekkel béleljük, a tálat telerakjuk húsgombócokkal, amelyek közé azonban szintén burgonyaszeleteket helyezünk.

Hirdetés

Ezután ráöntjük a már elkészített mártást és reszelt mozzarella sajtot szórunk rá.

Sütés:

A sütőt előmelegítjük 200 fokra, és ebben huszonöt percig-fél óráig sütjük a fogásunkat. Mikor úgy ítéljük meg, hogy eléggé megsült, tálalhatjuk is! Jó átvágyat az egész családnak!

Tetszik a recept? Ne felejtsd el megosztani, hogy a barátaid, ismerőseid is kipróbálhassák!

Hirdetés