Figyeld, mit írnak a zsírban sütésről !Tegye fel a kezét , aki már sütött zsírban és még kutya baja nem volt tőle!

Örök vita, hogy az étolaj, vagy pedig a zsír alkalmasabb-e a sütésre. Finomabb, egészségesebb-e valamelyik a másiknál? A 70-es és 80-as években kialakult egy tömeghisztéria, amelynek eredményeképpen a telített zsírok szinte teljesen eltűntek sokak étrendjéből.

Hirdetés

Ma úgy gondolják, hogy elsősorban a szénhidrátok fogyasztása vezet elhízáshoz, és számos szív- és érrendszeri betegséghez, akkoriban azonban a zsírokat tették ezért elsősorban felelőssé. A leegszerűsítések azonban soha nem működnek, semmi sem fekete vagy fehér.

Emlékszünk még a nagyanyáink főztjére, és a sok finomságra, amit sütöttek! Zsírban kisütve minden sokkal ízletesebb, gondolják sokan. És talán nemcsak ebben van igazuk, hanem abban is, hogy mégsem olyan egészségtelen zsírban sütni, mint azt évtizedekig sulykolták…

Hirdetés

Számos híres séf esküszik arra, hogy zsírban sütve minden étel sokkal finomabb, de kétségtelen, hogy az olajnak is vannak előnyei. Így például a magas hőfokot igénylő, hosszabb műveletekhez az olaj a jobb, mivel ennek magasabb az olvadás és forráspontja. Így például hús rántásához az olaj használata jobb lehet a zsírnál. A minőség azonban ez esetben is nagyon hangsúlyos, mert a rossz minőségű olajok nemcsak egészségtelenek, de az ízharmónia sem lesz tökéletes.

Na és mit mondhatunk a zsír egészségünkre gyakorolt hatásáról? Ha csak röviden akarjuk összefoglalni, azt mondhatjuk, hogy a tudomány mai állása szerint kétségtelenül igaz, hogy több egészségügyi probléma összefügg a zsír fogyasztással, figyelembe véve annak mértékét, de különösen minőségét.

Hirdetés

Hirdetés

Ugyanakkor ez az összefüggés több tényező múlik, és nem beszélhetünk közvetlen okozati kapcsolatról!

Ráadásul egyértelmű az is, hogy zsírokra a szervezetünk endokrin rendszerének optimális működéséhez mindenképpen szükségünk van! Ezek bevitele esszenciális, és ha nem fogyasztunk elegendő zsírt, a zsírban oldódó vitaminok nem szívódnak föl rendesen, és nem hasznosulnak megfelelően, így az epénk is a májunk működése sem lesz optimális. Ráadásul a hajunk, a bőrünk és a körmeink sem lehetnek egészségesek.

Szintén nem elhanyagolható, hogy léteznek olyan zsírsavak (az úgynevezett omega zsírsavak), amelyek védik a szívet, és gyulladáscsökkentőek, továbbá segítik az immunrendszer működését.

Neked mi a véleményed?

Fentiek információs célt szolgálnak, nem minősülnek orvosi javaslatnak! Diagnózist kizárólag orvos állíthat fel! Betegség esetén fordulj orvoshoz, az orvosi kezelést semmilyen más eljárás nem helyettesítheti! Jó egészséget kívánunk!

Hirdetés