A pszichológusok régóta tudják, hogy a születési sorrendben elfoglalt helyünk alapvetően meghatározza, hogy milyen a személyiségünk, ezáltal pedig azt is, hogy milyen életút vár ránk.
Hirdetés
Az elsőszülött személyiségét két alapvető hatás alakítja ki, amelyek közül az egyik az, hogy a szülőknek velük szemben vannak a legmagasabb elvárásaik, és jobban szoronganak, mivel ő az első gyerek, gyakorlatilag még tapasztalatlanok a gyermeknevelésben.
Éppen ezért az elsőszülött hajlamos magával szemben keményebb elvárásokat táplálni, nagyon sokszor magasabb képzettséget szerez, és magasabb az intelligencia szintje, mint testvéreinek. A másik alapvető hatás az úgynevezett trónfosztás jelensége, amikor a következő kisbaba megszületik. Az elsőszülött traumaként éli meg, hogy most már osztoznia kell a szülők figyelmén. Jó esetben azonban előnyös tulajdonságait, következetességét, magabiztosságát, kihasználva, és fejlesztve segíthet a szülőknek a kistesó nevelésében.
Hirdetés
Kissé nosztalgikus személyiség lehet, mivel a trónfosztás jelensége alapvetően változtatja meg az életét. Nagyon jó vezető, remekül hoz döntéseket, és nyitott a részletekre. Perfekcionista, a tökéletes minőségre törekszik, és ezt várja el mind magától, mint másoktól.
A másodszülött már abba születik bele, hogy van testvére, és mindenem meg kell vele osztoznia. Ezt a helyzetet kétféleképpen reagálhatja le: vagy megpróbálja túlszárnyalni a testvérét, és így erősen versengővé válik, vagy pedig ha erre nem érez esélyt, egy teljesen új, külön utat választ, a lázadás útját.
Hirdetés
Nyitottabb és empatikusabb az elsőszülött testvérnél, és inkább az emberi kapcsolatok felé orientálódik. Kreatív, és könnyebben vállal kockázatot.
Ha a családban kettőnél több gyerek van, mindenképpen törvényszerű, hogy valaki keresztülmegy a középső gyermek helyzetén: ő eleinte a kis testvér, majd az újabb baba érkezésével már egy igen összetett, átmeneti helyzetbe kerül, amelyben mind a legkisebb testvérnek járó figyelem, mint pedig a legidősebb „hatalma” hiányzik az eszköztárából.
Mivel ő közvetít a testvérei között, diplomáciai érzéket, egyfajta béketeremtő szerepet sajátít el, amelyre a későbbiekben is támaszkodhat karrierje és felnőtt élete során.
Hirdetés
Akárhány gyermek is van a családban, a mindenkori legkisebb gyermek egyrészt folyamatosan harcol a figyelemért, másrészt viszont előfordulhat, hogy a család kedvenceként akár túltutujgatják őt. Sok esetben azonban kevés idő jut rá, a többi gyerek levetett ruháit hordja, és a véleményére sem adnak annyit a testvérei. Ahhoz, hogy érvényesülni tudjon, és figyelmet szerezzen, leleményes megoldásokat kell alkalmaznia, amely hamar a személyiségére részévé válik. Ezáltal leleményes és ügyes gyermek lesz, amelynek felnőtt korában is nagy hasznát veszi. Gyakran azonosságát a családi keretektől eltérő úton találja meg.
Hirdetés
Az Egyke helyzete tulajdonképpen nagyon hasonlít az elsőszülött helyzetére, azzal a különbséggel, hogy ő végig egyeduralkodó szerepben marad, és nem éli meg a trónfosztás élményét. Ezért végig ő a családi figyelem központja, és a legtöbb embernél nagyobb fontosságot tulajdoníthat magának. Ezt az érzését megtámogatják azok a képességei is, amelyeket az elsőszülöttnél már ismertettünk.
A trónfosztás élményét végül akkor éli meg, amikor az iskolába kerül. Remekül szót ért a felnőttekkel, sokszor még jobban is, mint a saját kortársaival. Adler, a híres pszichológus azt állította, hogy az egykék esetében az őszinte társas érdeklődés sokkal kevésbé alakul ki, mint azoknál, akiknek több testvérük van. Más emberektől elsősorban azt várják, hogy kielégítsék a szükségleteiket.
Neked mi a véleményed?