Így néz ki ma, 21 évesen a lány, aki a csernobili tragédia után a hatósági tiltás ellenére a városban született!

A csernobili atomerőmű 1986-os katasztrófája utáni órákban a hatóságok meggyőződtek arról, hogy a sugárzás igen magas, és Pripjaty városát ki kell üríteni. Nem szerették volna, hogy a lakosság túlzottan sok holmit magával vigyen, éppen ezért azt mondták nekik, hogy három nap múlva visszatérhetnek a városba.

Hirdetés

Végül csak három hónap múlva térhettek vissza a megmaradt tulajdonukért, de az államtól kártérítést és lakást kaptak. A városban ezután tilos volt tartózkodni, de egyesek a tiltás ellenére a város területén maradtak.

Mihail és Lydia Sovenko is közéjük tartozott, akik életvitelszerűen a térségben maradtak, és tizenhárom évvel a katasztrófát követően egy kislányuk is született, Mariyka.

Hirdetés

A lányt az atomerőműtől 10 km-es távolságban, magas rádióaktív sugárzástól sújtott környezetben nevelték föl, szerény körülmények között: tehéntejjel itatták, és a szennyezett vízből fogott halakkal etették. A kislánynak nem voltak játszótársai, és közben a családot a hatóságok időről időre felszólították, hogy hagyják el a zónát.

Hirdetés

Amikor a kislány hét éves lett, végül el kellett költözniük, hogy iskolába tudjon járni. Ma azonban már egyetemista, és mellette dolgozik, hogy ki tudja fizetni a tanulmányai költségét.

Hirdetés

Büszke rá, hogy dolgozik és eltartja magát, ráadásul teljesen egészséges, annak ellenére, hogy életének első hét évét a szennyezett területen élte le! Édesanyja még most is ott él, és a lány csak külön engedéllyel látogathatja meg! Ő is nagyon büszke mindarra, hogy bár a lánya borzalmas körülmények közül indult, de ilyen sokra vitte!

Neked mi a véleményed?

Hirdetés