Rúzsa Magdi élete igencsak mozgalmas és örömökben gazdag a hármas ikrei születése után. Az egész család a segítségükre van a kicsik nevelésében, ami jól is jön, mivel az énekesnő már a nyáron vissza is tért, és végigcsinált egy koncertsorozatot.
Hirdetés
Bár az anyaság áll élete középpontjában, a Bors információi szerint szeretné magát kipróbálni valami újban is:
Mostantól az énekesnő a KINCSEM divatcipőmárka nagykövete lesz. Ráadásul még a tervezői székbe is beleül.
Hirdetés
“A cipők és a kalapok mindig a szenvedélyeim közé tartoztak, most pedig én is beleadhatom az ötleteimet, és a tervezőkkel közösen alkothatok. Ez igazán egy olyan dolog, ami régóta foglalkoztat. Annak idején a Kincsem című filmnek a főcímdalát én énekeltem, a lovaglás is régóta jelen van az életemben.” – mesélte Rúzsa Magdi a Bors című lapnak.
Hirdetés
Az énekesnő egyébként kiváló formában van, aki nem tudja, nem hinné, hogy nemrégen három kisbabának adott életet. Ezzel kapcsolatban az énekesnő az alábbiakat osztotta meg a Borssal:
Hirdetés
“Nagyon lefogytam, rendkívül kevés időm marad az evésre. A gyermekeim még mindig anyatejjel táplálkoznak, mindent kiszívnak belőlem. De én örülök, hogy így van, mert nem mindenkinél alakul így, de én a szerencsésebbek közé tartozom.”
Nagyon jól szervezi az életét, hogy ennyire hatékony tud lenni a három kicsi mellett is! Neked mi a véleményed?