Nagyon fontos, hogy pontosan mikor iszunk vizet. A szakértő végre elmondta a helyes vízivás titkát

Ma már szinte klisének számít, hogy a felnőtteknek napi másfél- két liter vizet elengedhetetlen meginniuk. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy mikor fogyasztjuk el a vizet, és milyen eloszlásban.

Az interneten számos információ kering, köztük hasznosabbak és kevésbé hasznosak. Egy szakértő tollából találtunk néhány nagyon hasznos szabályt, amelyek zsinórmértékül szolgálhatnak a víz fogyasztásához:

1.) Először is, reggel, miután felébredtünk, igyunk meg két pohárnyi vizet. Ettől beindul az emberi anyagcsere, felpezsdül szerveink működése.

Hirdetés!

2.) Étkezések előtt nagyjából fél órával szintén igyunk meg egy pohárral, hogy élénkítse az anyagcserét, és az étkezés után emésztésünk hatékonyabban működjön.

3.) Zuhanyozás előtt is igyunk egy pohár vizet, mert az leviszi a vérnyomást.

Hirdetés!

Hirdetés!

4.) Nagyjából két és fél dl vizet igyunk meg fél órával elalvás előtt. Csökken a szív terhelésre, javítja az alvás minőségét. Ráadásul segít csökkenteni az éjszakai szívroham és lábgörcs előfordulásának kockázatát!

A kiegyensúlyozott étkezés és a víz kiegyensúlyozott fogyasztása segíthet abban, hogy fenntartsuk, illetve az egészséges mértékre szorítsuk a testsúlyunkat!

Hasznos volt? Ne felejtsd el megosztani, hogy a barátaid is tudjanak róla!

Fentiek információs célt szolgálnak, nem minősülnek orvosi javaslatnak! Diagnózist kizárólag orvos állíthat fel! Betegség esetén fordulj orvoshoz! Jó egészséget kívánunk!

 

Hirdetés!