Teljesen felrobbant tőlük a TV2 stúdiója: hatalmasat táncoltak Csobot Adélék, azonnal állásajánlat lett belőle

A Dancing with the Stars szombat esti élő showja ezúttal is fantasztikus élményt ígért a közönségnek, és bátran mondhatjuk, hogy nem is kellett csalódnunk.

A Csobot Adél-Hegyes Berci kettős ezúttal is kitett magáért, a produkciót pedig nemcsak a zsűri, de a közönség is imádta. Nem véletlenül!

Gabriella Spanic átszellemült hangon megjegyezte, hogy Adélék produkciója után elkezdett hinni a szerelemben. Természetesen a páros az elérhető maximális pontszámot kapta.

Hirdetés

Bereczki Zoltán egyenesen a kollegájának nevezte Adélt. Erre már csak Szente Vajk licitált rá, amikor lényegében állásajánlatot adott Adélnak, azzal, hogy nem tudja elképzelni, hogy 2023-ban ne dolgozzanak együtt.

Annyira meggyőzőek voltak a zsűri számára, hogy rögtön a biztos továbbjutók közé kerültek. 

Íme a csodálatos produkció: kár lenne kihagyni!

Liner

Hirdetés

Hirdetés