Vigyázzunk az újévi első látogatóval vagy telefonálóval. Nem mindegy, ki az!

Szilveszter és Újév napja varázslatos időszak, a régi hitek szerint minden kihat az új esztendőre, amit ekkor teszünk, és sokkal erősebb a hatása. Ilyenkor jól vigyázz, mit kívánsz, mert jó eséllyel beteljesül, az újhold erejével!

A néphit úgy tartja, hogy azokra, akik szilveszter, vagy új év napján kölcsön adnak, szűkös esztendő vár. Ne öntsük ki a szemetet, és ne is mossunk, mert ezzel elmossuk a szerencsénket, illetve kiönthetjük azt.

Szintén a néphit szerint az újévi első látogatónak férfinak kell lennie, hogy szerencsénk legyen, más esetben egy év balszerencse vár ránk. A telefon megjelenésével mindezt kiterjesztették az újévi első telefonálóra is. Éppen ezért azok, akik hisznek ebben hagyományban, megkérik egy ismerősüket, hogy csörögjön rájuk újév hajnalán.

Hirdetés

Mivel ilyenkor különösen erősek az Energiák, sokan végeznek egyszerű, de kedves és szeretetteli szertartásokat, hogy bevonzzák az életükbe, amire vágynak.

Az egészségvarázshoz az alábbiak kellenek: vegyünk egy tiszta üveg poharat, töltsük meg friss vízzel, és tegyünk mellé egy gyertyát, amelyet szilveszterkor, éjfél előtt néhány perccel gyújtsuk meg. Hosszan nézzünk a gyertya lángjába, és gondoljunk arra, hogy kit szeretnénk meggyógyítani, aztán képzeljük el, hogy már teljesen egészséges, és boldogan nevet.

Éjfélkor emeljük fel a poharat, és kortyoljuk fel lassan a vizet, de a pohár falán át folyamatosan nézzük a gyertya lángját, és gondoljunk arra az emberre, akinek a gyógyulását kívánjuk, így a tisztítótűz segít rajta, és Hitünk megsokszorozódott erővel gyógyíthatja őt meg.

Ha a pohár kiürült, tegyük azt a gyertyára, és várjuk meg, amíg a láng kialszik.

Hirdetés

Egy másik ártatlan, de sokak által igen hatásos szertartás a Bőségvarázs, amelyhez nyers lencsére lesz szükségünk.

Szórjunk belőle egy marékkal egy kis vászonzsákba, vagy akár zokniba. Az viszont fontos, hogy mindenképpen tegyünk mellé nagyobb címletű papír pénzt.

Miután becsomóztuk a csomagot, vegyük bal kezünkbe, mert ezzel a kezünkkel fogadunk el. Ezután menjünk ki a szabadba, és tekintetünket pásztázzák az eget, míg meg nem találjuk a holdat.

Ha felhős az ég, és emiatt nem látszik a hold, nem baj, elég azt elképzelni. Ezután bal kezünkben kicsit dobálgassuk meg a csomagot, és fejezzük ki hálánkat, amiért egyre több és több pénz vár minket az új évben!

Ezt a szertartást egymás után három éjszaka végezzük el, de nem fontos éjfélkor.

A papírpénzt lehetőleg tartsuk a zacskóban, a hülye hold növekvő fázisa idején végig. Ezután kivehetjük, és elkölthetjük.

Hirdetés

Nagy szerencse érkezik az Életedbe, ha a poszt kedvelését és a “sok szerencsét” tartalmú hozzászólást követően görgetsz lefelé!

Minden kedves Olvasónknak sikerekben gazdag boldog új évet kívánunk!

(A fentiek pozitív megerősítésként működhetnek, azok beteljesüléséért értelemszerűen nem vállalunk felelősséget.)

Hirdetés